Tisztelt Jelentkező, Kedves Érdeklődő!

A Szent Lőrinc Gondozóotthon a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő ápolást, gondozást nyújtó intézmény. Idős korban, vagy betegség miatt önmaguk ellátására nem (vagy csak segítséggel) képes személyek részére nyújtunk biztonságot adó otthont.
Fontosnak tartjuk, hogy lakóink természetes életállapotukat az időskort, – biztonságban, otthonos környezetben, – a lehetőlegjobb, kényelmet adó ellátásban élhessék meg. Intézményünk jelmondatában is ezt a programot fogalmazza meg, ami ápolási-gondozási filozófiánk is egyben:

HIT, BIZTONSÁG, OTTHON

Intézményünk magáévá teszi azt a korunkban egyre elfogadottabbá váló nézetet, amiben az időskort egy progresszív élethelyzetnek tekintjük. Otthonunkban ezért olyan segítséget nyújtunk, ami az idős ember életében megélt örömökről, a tevékeny létről, a szeretetről, a kapcsoltainkról, és nem utolsó sorban a vallásos ember számára az üdvösségünkről szól. Intézményünkben ez úgy jelenik meg, hogy a gondozási- ápolási feladaton túl a közösségépítés, a tevékeny és hasznos időeltöltése – igazodva a lakó életállapotához – a foglalkoztatás, a közös és egyéni mozgásterápia, a lelki higiéné, a vallásgyakorlás lehetősége egyaránt fontos helyet kap napi tevékenységeink között. 2013 óta szakápolási engedéllyel rendelkezünk, ami a legmodernebb ápolási lehetőségeket biztosítja, amihez tárgyi feltételek, és minősített szakápolás tartozik.

A Szent Lőrinc Gondozóotthon 119 férőhellyel rendelkező családias, minden igényt kielégítő intézmény. Az Otthon modern környezetben, a Mecsek lábánál fekvő gondozott parkban helyezkedik el, ami kényelmet és nyugalmat biztosít lakóinknak.

Tisztelettel köszönjük, hogy Otthonunkat választotta:

Németh Orsolya
Intézményvezető

Térítési díj változás

Térítési díj változás

Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Egyházmegye, mint a Szent Lőrinc Gondozóotthon fenntartója az 1993. évi III. Törvény 115.§ (1) bekezdése szerint az intézmény egy ellátottra jutó személyi térítési díj mértékét 2023. május 1. napjától az alábbi összegekben állapítja meg:...

bővebben

Tisztelt Érdeklődők! 2023. 04. 03 – 2023. 04. 10. között szabadságon vagyok. Elhelyezéssel kapcsolatos kérdésekben 2023. 04. 11-től vagyok újra elérhető telefonon. Köszönöm a megértésüket! Németh Orsolya koordinátor

bővebben

„Mindennap veled vagyok” – ezeket a szavakat szeretném én is Róma püspökeként és hozzád hasonló idős emberként kimondani neked a nagyszülők és idősek első világnapja alkalmából: az egész Egyház közel van hozzád – jobban mondva, hozzánk – törődik veled, szeret téged és nem akar magadra hagyni!

Ferenc Pápa – 2021. július 25.

„Ezért most így szólt hozzá a király:

Gyere velem, a otthon, Jeruzsálemben gondoskodom rólad öregségedre.”

Sámuel II. könyve 19,34

Térítési díj változás

Térítési díj változás

Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Egyházmegye, mint a Szent Lőrinc Gondozóotthon fenntartója az 1993. évi III. Törvény 115.§ (1) bekezdése szerint az intézmény egy ellátottra jutó személyi térítési díj mértékét 2022. december 27. napjától az alábbi összegekben állapítja...

bővebben

SZENT LŐRINC GONDOZÓOTTHON

cím: 7634 Pécs, Szentlőrinci út 17.
telefon: +36 (72) 251-908
e-mail: info@szentlorincotthon.hu

intézményvezető: Németh Orsolya
ápolásvezető: Matejcsik Margit és Mezei Erzsébet Edit

Elhelyezéssel kapcsolatos kérdésekben a +36 (20) 264- 7437-és telefonszámon tudunk tájékoztatást adni. Az intézmény megtekintésére a fenti számon, előzetes egyeztetés után van lehetőség.

Steiner Viktóia, kontroller
telefon: +36 (72) 251-908
e-mail: kontroller@szentlorincotthon.hu

Pénztári ügyintézéshez, időpont kéréshez közvetlen elérhetőség: +36 (20) 259-9034